Több olyan működő fogadási stratégiát is sikerült kialakítani, amivel a virtuális sportok fogadási lehetőségeit tudjuk kihasználni és nagyban növelni a fogadók esélyeit.
Az általunk kifejlesztett (vagy egyéb forrásból szerzett, majd továbbfejlesztett) stratégiák több száz órányi munkát tartalmaznak, illetve ezeknek a működését, hatékonyságát folyamatosan fejlesztjük.
Online oktatás keretein belül 90 -120 percben bemutatom több stratégia működését ÉLŐ videóban. Elmondok mindent, hogy mit miért csinálok, miért annyi, miért akkor, miért úgy.
Megmutatom a stratégiához használt összes segédeszközt (rendszerint Google táblázat), amivel megfelelő döntést lehet hozni a rendelkezésre álló nagyon rövid idő alatt.
Az ÉLŐ adás alatt lesz lehetőség kérdezni, van chat ablak. Az ÉLŐ adásról készítek felvételt is, amit az online esemény után természetesen elérhetővé teszek számodra. Aoznban ennek a megosztása, másolása, továbbítása nem megengedett. (kizárólag a tippmixmilliomos.hu előzetes engedélyével szabad)
A kurzus alatt használt eszközöket megosztom veled, azonban ennek a használata mindössze 1 hétre szól. Ezekhez a hozzáférés előfizetéshez kötött.
Az ÉLŐ oktatáshoz meghívó szükséges, azzal tudsz majd belépni. A meghívó ára 1500 Ft, amit akár itt most meg is tudsz rendelni.
Miért ennyi és mi lesz ezzel az 1500 Ft-al?
Az ÉLŐ oktatásra jelentkezők által befizetett összeg képezi a fogadások alapját. Ez lesz a tőke, amiből profitot fogunk kovácsolni.
A profitot pedig el fogom osztani az oktatáson résztvevők között azonos arányban.
A létszám korlátozott, maximum 25 fővel tudok hatékonyan foglalkozni egyszerre.
Az ÉLŐ oktatás kezdete: 2023.02.03. 20:30