A sportfogadás lehet nagyon jövedelmező, de hihetetlenül veszteséges is. Azonban nem foghatunk mindent a szerencsére, a legtöbb esetben a fogadó döntése hibás. Nem arra gondolok, hogy rosszul tippelt, hanem arra, hogy rosszul kezelte az adott kockázatot. Nyilvánvalóan ha valaki hibátlanul tippel, bárhogy játszik, nyerni fog. Jelenleg ilyen emberről nem tudunk, így ezzel a vonallal nem foglalkozunk. A sportfogadási stratégiák rovat bevezetőjáben már írtam, hogy az egyenesben megjátszott szelvényeknél elég egyetlen tippel hibázni és máris mindent buktunk. Az időnket, energiánkat és a pénzünket is. Éppen ezért ez egy olyan probléma, amire megoldás kell.
1. Szelvény – kombináció nélkül
Ez a terület eléggé megosztó, de alapvetően két nagy tábort lehet elkülöníteni. A mini / közép oddsos tippekből összerakott szelvényeket, valamint a másik csoport. aki szerint kettes szorzó alatt nem érdemes foglalkozni tippekkel.
Ennyire nem fekete-fehér a dolog, mert mint minden más, ez is a megfelelő kockázat vállalásáról szól. Biztosan hallottad már azt a kifejezést, hogy „value bet” , avagy „szépen magyarosítva” érték fogadás. Ennek a lényege, hogy a bekövetkezési valószínűség jobb legyen, mint az oddsz.
Mivel egy minimális tudás szükséges ahhoz, hogy a cikk további részét megértsd, tényleg csak a tömören: 2.0 szorzó azt jelenti, hogy a matematikai esély rá 50%. Fontos megjegyezni, hogy most nem veszem figyelembe a fogadóirodák sarcát, azzal a témával egy másik cikk foglalkozik részletesen (fogadóirodák és szorzók) Szóval ha 100-szor fogadsz 2-es szorzóval és 50%-ban nyersz, vagyis pont 50-szer, akkor pontosan a pénzednél vagy. Azonban ha 2-es szorzóval tudsz fogadni olyan eseményre, ami 55%-ban nyer (vagy több, mindegy most ez csak egy példa), akkor már pluszban leszel. 100 fogadásból 45 vesztes és 55 nyertes tipped lesz, vagyis a 100 egységnyi (vagy 100.000 Ft) fogadásodra lesz 110 egység (110.000 Ft) nyereményed. Ahogy írtam ez tényleg csak a felszín kapargatása az értékfogadás területén. Ebbe most nem megyek bele részletesen, van egy cikkünk a fogadóirodákról és az értékfogadásról, érdemes azt is elolvasni, mert az is egy önálló sportfogadási stratégia.
Térjünk vissza arra, hogy a téthez, a várható nyereményhez reális kockázatot vállaljunk. Ne tegyünk egy szelvényre 15 meccset. A kicsi szorzók is rendre megbuknak. Mire mész mondjuk 15 db 1.20-as szorzóval? Kapsz egy 15,4-es eredő szorzót. Természetesen nem lehetetlen, de olyan ritkán fogsz nyerni vele, hogy elveszi a kedved az egésztől. Sőt, még nem is nagyon leszel vele pluszban. Ennél az a baj, hogy túl sok mérkőzés van és ebből elég csak egynek rosszul alakulnia. Itt a nagyobb kockázatot már az jelenti, hogy sok mérkőzést teszel fel egy szelvényre. Így hiába jók a mérkőzések egyesével, összeadódva nagyon leronják az eslyeid. Konkrétan ha a matematikai részét nézem, akkor 15db 1,2-es szorzó nyerési esélye: 0,833 a 15-iken, vagyis 0,064. Ez így 6,4%, ami nagyon kevés. Újra fogadjunk, de most ezer alkalommal. Minden fogadás alkalmával 1000 Ft tétet teszünk fel, a szelvényen 15db 1,2-es szorzó van. A kiszámított valószínség szerint 64-szer fogsz nyerni.
Ami azt jelenti, hogy 64 alalommal lesz 15400 Ft nyereményed. Ez 985 600 Ft. Ez csak addig szép, amíg ide nem írom, hogy az 1000 fogadás összesen 1.000.000 Ft-ba került, vagyis 14 400 Ft minuszban vagy. Mivel a cél egyértelműen az, hogy pluszban legyél, ez így még nem jó, ezen mindenképp változatni kell,
Az a megoldás sem teljesen jó, hogy ugyanekkora szorzót raksz össze 2-3 mérkőzésből. Itt ugyan csak 3 meccs van, de amire fogadsz, annak a kimenetele rizikós. 15,4-es szorzóhoz 2,48-as tippek kellenek. Jó esetben találsz egy 3 olyan meccset, ahol a hazai a favorit és nagyon gólváltós mindkét csapat. Így a hazai nyer és mindkét csapat szerez gól opcióra ezt a szorzót meg is lehet csípni. Az előző bevásárlólista szelvény logikát követve íme az esélyeid. A 2,48-as szorzóhoz 40,32-es esély tartozik. 0,432 a harmadikon 0,0655 eredményt ad. Éppen csak egy hajszálnyival jobb esélyt, mint az előző eset. Itt 1000 játékból 65 alkalommal nyerünk, vagyis 1.000.1000 Ft a nyereményünk. Hurrá! Nyerünk 1000 Ft-ot. Elértük a célunkat, pluszben vagyunk. Valóban elértük a célunkat? Kockára tettünk 1 millió forintot 1000 Ft profitért.
az nyilvánvaló, hogy matematikailag több esély van nyerni, ha kevesebb mérkőzést teszünk a szelvényre, de még nem tartunk a megoldásnál.
A fent leírtak szerint leírtam, hogyan ne játszunk, így még nem vagy sokkal előrébb. Köszönöm, ha eddig eljutottál az olvasással, rá is térek arra, hogyan érdemes, mi a tapasztalatunk. A mérkőzések kiválasztásába itt nem fogok belemenni részletesen, mert az is egy külön téma. Arról akár könyvet is lehetne írni, semmiképp se fér bele néhány sorba.
Követendő szabályként elmondható az, hogy maradjunk a realitások talaján. Ne akarjunk százezres nyereményt 100 Ft-ból, mert extrém módon ritka és nehéz összehozni. Nem kell egyik napról a másikra meggazdagodni. Legyen ez egy folyamat. Tervezd meg a hónapot, de a hetet mindenképp. Ez ismerős lehet, ha olvastad a bankroll menedzsment cikkünket. Kell egy reális terv, ami alapján A-ból eljutsz B-be. Az egyszerűség kedvéért legyen ez most az, hogy 1 hét alatt szeretnéd a pénzed megduplázni a lehető legkisebb kockázat mellett.
Ez azt jelenti, hogy van 7 napod, erre az időre kell beosztani a tőkét. Induljunk is el 70000 Ft-al, az napi 10 ezret jelent. (értelemszerűen mindenki a saját pénztárcájának megfelelő összeggel induljon el) A stratégia az lesz, hogy összerakok 3 darab gólszámos tippet minden nap, aminek a szorzói egyenként 1,45. Így a szelvényemre egy szép 3-as eredő szorzó kerül. Miért pont ezt választottam?
Nagyon sok eseményt megnéztünk és elmondható az, hogy a fogadóirodáknak alapvetően lehet hinni. Ha valamire 1,5 alatti szorzót ad, azt okkal teszi.
Érdekességképp az 1,33-as hazai győzelmet meg érdemes kerülni, bár a szorzókat ugye folyamatosan változtatják a fogadások és különböző események szerint.
Térjünk is vissza a szelvényre. Van 3 db 1,45-ös szorzónk (68,9% matematikai esély) . Összesen a 7 nap alatt 21db ilyen lesz. Ebből valószínűleg 14db lesz nyertes (21 x 68,9%), 7 pedig vesztes.
A lehető legrosszabb eset, hogy pont úgy oszlik majd el, hogy mind a 7 szelvényre jut egy hibás tipp. Vagyis nulla nyertes szelvényünk lesz. Ez a legrosszabb eset, számolni kell vele akkor is, ha rendkívül kicsi az esélye ennek. A legvalószínűbb kimenetel azonban az, hogy lesz 4 db telitalálatos szelvény.
Ami azt jelenti, hogy összesen 70.000 Ft értékben fogadsz, és négyszer nyersz 30.000 Ft-ot, vagyis összesen 120.000 Ft lesz a nyereményed.
A tervünket illetően ez még nem elég, hiszen duplázni akatuk a tőkét és ahhoz kellene még 20.000 Ft. Alapvetően nem vagyunk messze, kis szerencsével elérhető, de akár túl is telejsíthető ez a cél. Azonban a realitás talaján maradva ez ennyi lesz.
Ezzel azt is szeretném szemléltetni, hogy a tőkét megduplázni sem egyszerű, éppen ezért mindenképp reális célt kell kitűzni.
A túl magas cél vagy túl gyors tempó oda fog vezetni, hogy olyan kockázatokat fogsz vállalni, ami felborítja az egész rendszert és viszi magával a profitodat.
Mi a konklúzió? Tűzz ki egy reális célt és maradj annál. Ne siettesd a dolgokat. Láthatod, hogy a fenti példánál 7 nap alatt nem lett meg a dupla, de 70% növekedés nagyon is figyelemre méltó. A következő 7 napot már innen tudod elkezdeni.
Mi lesz 4 hét múlva? 1,7 x 1,7 x 1,7 x 1,7 x 70000 Ft vagyis 584 647 Ft.
Ezért nem kell sokat aggódni, nem kell fölös kockázatot vállalni, mindössze odafigyelés, türelem, és minimális szerencse kell.
Azt sose felejtsük el, hogy ez szerencsejáték! Akármennyire is jó a stratégiánk és jók a tippjeink, sosem szabad többet feltenni, mint amit nélkülözni tudunk.
2. Kombinációk
Az egyenes kötések kontrollált játékán túl van még egy lehetőség, hogy növeljük az esélyeinket és akkor is nyerjünk, ha hibázunk. Ez pedig a kombinációs szelvény. Gyakorlatilag itt a határ a csillagos ég, azonban az ésszerűség és gazdaságosság itt is határokat szab.
Aki már játszott így, az tudja, hogy működik. Ha túl sok hibát engedünk meg, az nagyon sok szelvényt eredményez és drága lesz a játék. Illetve ha el is érjük a szükséges minimum találatot, nem leszünk pluszban. Éppen ezért bizony nem árt utána számolni, hogy milyen kombinációhoz milyen odds szükséges, hogy legalább pénzünknél maradjunk.
A lehető legegyszerűbb példával kezdem. A szelvényes részhez hasonlóan legyen ugyanaz a felállás. 3 esemény, mindegyiknek 1,45-ös szorzó.
Mit lehet ebből kihozni? Csinálhatunk egy 2/3-as kombit, ami 3 szelvényt jelent. 1000 Ft alaptéttel összesen így 3000 Ft lesz a szelvény ára. Ha a háromból minden tippünk rossz, akkor semmit se nyertünk. Ha kettő tippünk nyertes, akkor 1,45 x 1,45 x 1000 Ft a nyereményünk, vagyis 2100 Ft. Ami sajnos 900 Ft minuszt jelent, hiszen többe került feladni a szelvényt. Ha 3 nyertes tippünk van, természetesen pluszban leszünk, hiszen 2100 x 3 = 6300 Ft a nyereményünk.
Maradjunk ennél a példánál és nézzük meg mi történik, ha 1,45-ös odds helyett 1,75-ös szorzónk van. Ebben az esetben két találatnál a nyereményünk 3060 Ft.
Vagyis ennél a fajta kombinációnál ez az a szint, aminél lentebb nem érdemes menni. Ez pedig igaz minden kombinációra. Mindnek meg van a saját minimum szorzója, aminél a pénzed visszanyered.
Engedd meg, hogy mutassak azonban egy érdekességet is, ami az ötös kombinációkra igaz. Találtunk 5 olyan eseményt, amire tudunk fogadni és a szorzó 2,5. Fociban se nehéz ilyet találni, de én a jégkorongot javaslom. Favorit nyer és 5,5 gólnál több. Gyakorlatilag találomra is ki lehet választani hármat, de nem árt legalább egy kicsit utánanézni a csapatoknak.
5 mérkőzést már nagyon sokféleképpen küldhetsz játékba kombinációval. Lehet ez 2/5 , 3/5, 4/5 Canadian (előző 3) vagy a Lucky31, ahol hozzá vesszük még azt is, hogy egyesével is megfogadjuk őket. Bár szép végösszegeket mutatnak ezek az „elnevezett” kombik én nem javaslom őket. Mégpedig azért, mert csak akkor hozzák, ha minden tipp jó. Viszont ha van hiba, akkor ugyanazért a pénzért egy egyszerűbb kombival többet nyerhetsz. Mindjárt meglátod.
A példánkban az 5 eseményből 3-at fogunk eltalálni.
a) 2/5 kombi
Összesen 10 szelvény ez a kombi, így 1000 Ft alaptéttel ez 10.000 Ftba kerül.
Eltalálunk három eredményt, a nyereményünk így 1000 Ft X (2,5 x 2,5) x 3 = 18 750 Ft
b) 3/5 kombi
Összesen 10 szelvény ez a kombi is, így 1000 Ft alaptéttel ez is 10.000 Ftba kerül.
Eltalálunk három eredményt, a nyereményünk így 1000 Ft X (2,5 x 2,5 x 2,5) = 15 625 Ft
Itt máris látszik, hogy miért jobb a 2/5 kombi. Ha csak kettőt találunk el, a 3/5 kombi nem fizet, de a 2/5 még mindig hoz vissza, nagyjából a tétünk 62%át.
Ha pedig 3-at találunk el, akkor a 2/5 kombi jobban fizet, mint a 3/5 kombi, vagyis ugyanazért a tétért többet kapunk nyereménynek.
Így ebben az esetben egyértelműen ez a jobb választás.
Minnél több eseményünk van, annál többe kerül majd 1-1 hiba. Az általánosságban elmondható, hogy 2-nél több hibás kombinációt nem érdemes játszani, az neves kombikat, mint Canadian, Goliath, stb kerülni kell. Azokat nem a fogadók érdekében tették oda a fogadóirodák.